Mennyből az angyalok...

...idén is eljöttek hozzánk. És mint minden évben, most is szép és meghitt volt a karácsony. 

Mielőtt megszülettek a gyerekeim, nem gondoltam, hogy a karácsonyi varázslat és mese megteremtése nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, és igényel némi átgondolást és kedves kis színpadi jeleneteket. De megéri! Százszor is megéri! Csak egyszer tudnék még úgy hinni valamiben, mint Luca ebben a mesében! Persze bőven kárpótol a gyerekek hite, és az érzés, hogy örülni én is nagyon tudok velük.

Az elmúlt három évben nagyjából kialakult az ünnepi menetrend. Nálunk 24-én reggelre érkezik meg a karácsonyfa, amit természetesen Luca vesz észre elsőnek, mert mi felnőttek olyan mélyen alszunk, hogy semmire nem ébredünk fel. Még az angyalok csilingelésére sem. Így már egész nap gyönyörködhetünk a szép fában, és találgatjuk, hogy vajon estig ideérnek-e az angyalok az ajándékokkal is, mert hát annyi dolguk van, és ki tudja...De így, hogy a fát már éjszaka meghozza a Jézuska, és segítői az angyalok, az ajándékokkal már sokkal egyszerűbb dolguk van. Könnyebben be tudják csempészni a fa alá azokat egy alkalmas pillanatban.

Az idén Sárika is teljes jogú résztvevője volt az ünnepi szertartásnak. Nagyon tetszett neki a karácsonyfa, a díszek (amiket előszeretettel hinta-palintáztat a mai napig), a csillagszórók és a közös éneklések, amelyekbe itt-ott ő is bekapcsolódott. Ebben egyébként évről-évre jobbak vagyunk, amiben nagy szerepe van a gyerekeknek, mert egyre szívesebben énekelnek, egyre többet, aminek én nagyon-nagyon örülök.

Az ünnep elengedhetetlen része nálunk is a közös vacsora/ebéd. Most már tényleg hagyományosnak mondható menüsorunk van, és ezt nem vagyunk restek végig is enni. Fácán leves, libamáj, lazac, krumplisaláta, tiramisu, diós linzer, reszelt túrós süti. Az idén ezek kiegészültek a mami által sütött kacsával, töltött káposztával, mákos kaláccsal. 

Nem mondom, hogy kár hogy egy évben csak egyszer van karácsony, mert biztos, hogy ettől is olyan különleges ez az ünnep. És jó várni, készülni rá évről-évre, és örülni mindennek, ami ilyenkor történik. 

Mézeskalácsozás

Kezdem megszokni, hogy csak fél lábon szökdécselhetek a járókeretem segítségével. Azt viszont nagyon nehéz nemhogy megszokni, hanem egyáltalán elviselni, hogy egyedül szinte semmire sem vagyok képes. Még jó, hogy a konyhaasztalhoz azért így is oda tudok ülni, akár hosszabb időre is, így az idén sem kellett lemondani a közös mézeskalács sütésről. Szerencsére. Mert kár lett volna kihagyni ezt az élményt. Az idén Bálint is kedvet kapott a közös sütkérezéshez, Bence pedig látva, hogy milyen jó a hangulat az asztal körül kisvártatva szintén csatlakozott hozzánk. Igazi karácsonyi hangulatom kerekedett, ahogy a négy gyerekkel az asztal körül gyúrtunk, nyújtottunk, szaggattunk, díszítettünk, és kóstoltunk. A finom illatok pedig szépen átjárták a házat, ezzel téve teljesen kerekké ezt az estét.

 Luca az oviból hazaérkezve még le sem vetkőzött, amikor kérdezte, hogy mikor csinálunk mézeskalácsot?

 Gyorsan neki is láttunk. A kicsik nagyon élvezték a saját nyújtófájukkal való simítgatást.

 Bence is csatlakozott.

 Györgyi mama formái nagy sikert arattak. 

 Annus néni a sütés kellős közepén állított be egy nagy tál csöröge fánkkal. Beteglátogatóba jött hozzám. Látszott rajta, hogy mennyire tetszik neki ez a családi sütés-főzés. Nekünk meg a csörögéje tetszett nagyon. Alig maradt belőle.

 Luca közel fél órán keresztül díszítgette különböző színű krémekkel, gyöngyökkel, színes darával mézeskalácslovát, majd rögtön utána elégedetten elfogyasztotta.

Sütés végére apa is hazaérkezett a munkából, és megbabusgatta az élményekben elfáradt legkisebbet.

Kényszerpihenő

Sárikával a kezemben sikerült egy hatalmasat vágódnom tíz nappal ezelőtt itthon. Szerencsére neki nem lett semmi baja, de én kórházban töltöttem egy hetet olyan rosszul estem. Boka, lábszár, sípcsont törés. Közel két órás műtét, csavarok a lábamban, hat hét fekvőgipsz. Lelki és fizikai hullámvasút.
Hál' Istennek most már itthon vagyok, és ez már önmagában sok pozitív energiát ad. Ahogy a közeli barátok, és távolabbi ismerősök segítőkészsége és együttérzése is. Rossz érzés ez a kiszolgáltatottság, és fenekestül forgatta fel az életünket, de szerencsére ilyen családban még a legnehezebb helyzetek is átvészelhetőek. A közeledő, eseménydús ünnepek talán le is rövidítik egy kicsit az egyelőre nagyon-nagyon hosszúnak tűnő hat hetet. És bár nem vagyok babonás, de azért már nem bánom, hogy hamarosan vége lesz a 2013-as évnek...

Az élet persze nem áll meg, jövünk-megyünk ha tehetjük (persze nem ebben a hat hétben), és képek is készülnek szép számmal: