2013. november 26., kedd

Születésnap


Ennyi éves lett  a Mazsi, ahogy már egyébként egyáltalán nem hívjuk. Persze nem a napokban, hanem már lassan két hónapja. Csak egy kicsit jobban megcsúsztam a szokásosnál, már ami a beszámolót illeti...
Megint nagy szülinapi partit rittyentettünk neki. Volt tizenegy gyerek, ugyanennyi felnőtt, és mivel az időjárás idén egyáltalán nem volt hozzánk kegyes, így mind a huszonketten bent voltunk/buliztunk a házban. Ki-ki vérmérséklete szerint. 
Mi Gáborral nagyon elfáradtunk a végére, de megérte látni Lucán először a várakozás izgalmát, utána pedig az örömöt. 

Az ÖT éves nagylány

- o -

Az idén is elmentünk ebédelni szombaton (a gyerekzsúr vasárnap volt), mert ilyenkor nemcsak Lucának van szülinapja, hanem Ica maminak és Bálintnak is. Azóta is emlegetjük, ahogy az éhes Sárika kiabált a pincérnőnek, hogy: Néni! Ebéd!






- o -

Otthoni szieszta, két ünneplés között

- o -

És akkor a buli néhány emlékezetes pillanata:

A képen sajnos nem látszik Bence, pedig itt éppen ő szórakoztatja a nagyérdeműt néhány bűvészmutatvánnyal. Kapóra jött a tavalyi bűvésztrükkök iránti érdeklődés, mert a gyerekek tátott szájjal bámulták. Sőt még a szülők is.



Már pár nappal a szülinap előtt beszereztem egy-két arcfestéket. Azt tudtam, hogy Luca nagyon várja az arcfestést, de azt nem gondoltam, hogy mindenki ilyen lelkes lesz. Az összes kislányt ki kellett festeni.




 Táncolt az apraja és a nagyja is.


 Tánc után jöhetett egy kis virsli evés...

...majd pedig az elengedhetetlen torta.

A buli "number one" gyerekszáj mondása idén (Cz) Lucáé volt. A tortavágásnál: Az első szelet az ünnepelté a második az enyém!




Volt két olyan pontja a zsúrnak, amikor egy kicsit bevadult volna a gyereksereg, ha nem állunk elő valami ötlettel. Az első ilyen helyzetet a virslik és a torta mentették meg, a másodikat az általam dekupázsolt kavicsok. Ezekből válogathattak a kis vendégek, ha egy hideg-meleg eldugós-megkeresős játékban megtalálták az elrejtett kis valamit. (már nem emlékszem, hogy mit rejtettünk el)

A legkisebb vendég :-)

Véget ért a móka mára...

2013. október 28., hétfő

Nusi (dédi) mama

- Hogy vagy mama?
- Köszönöm Ágikám, jobb lehetne rosszabb ne legyen! Nem panaszkodom...

Ez a párbeszéd játszódott le minden héten közöttünk mamával az elmúlt években. Aztán egyszer csak minden sokkal rosszabb lett. Egy esés, és a 87 éves test még talán fel is tudott volna épülni, de a lélek nem...
 Alig telt el három hónap papa halála után, és megint búcsúzunk. Elveszítettük Nusi mamát, a szombathelyi dédit.
Ez a blog elsősorban lányaimnak íródik, hogy ha majd egyszer felnőnek talán örülni fognak annak, hogy családi album képei mesélnek is nekik. Ezért is gondoltam, hogy még ha szomorú is a dédszülők elvesztése, írok róluk. Amikor majd olvassák ezt a bejegyzést, mindig gondoljanak arra, hogy mennyi örömet tudtak hozni a dédimama életébe. Mennyi mindennek tudott örülni mama, annak ellenére, hogy milyen küzdelmekkel teli élete volt. Azt az erőt, ami engem is átsegített életem nehéz szakaszain, biztos, hogy tőle örököltem. Köszönet érte, és sokminden másért is...

Tavasszal még labdáztak Lucával.


A kompótja elmaradhatatlan és verhetetlen volt.

Ahogy itt mama néz, az mindent elárul...

2013. október 11., péntek

Balatonozás Balázsékkal

Nem is tudom volt-e olyan nyár az életemben, amikor nem voltam a Balatonon. Az idei majdnem ilyen lett, de szerencsére Niki felvetette a nagy ötletet, hogy a nyár utolsó hétvégéjét töltsük együtt Györökön. Kár lett volna kihagyni! Méltó lezárása volt ez a hétvége az amúgy is élményekkel teli nyarunknak.
Bár az idő totál alkalmatlan volt a strandoláshoz, szerencsére azért nem unatkoztunk. Furcsa is lett volna a "három virágszál" mellett. Jókat ettünk, ittunk, sétáltunk, játszótereztünk. Olyan jó, hogy nagyjából egy korúak a lányok. Már most látni, hogy milyen jó kis nyaralásaink lesznek együtt. Ahogy annak idején nekünk is a Füri unokatestvérekkel...


 Balázs legújabb elektromos kütyüjével (fogalmam sincs, hogy ez iPod-e vagy valami más) zenés délutáni szórakozást tart a lányoknak.

 Uncsitesószeretet

 Az elmaradhatatlan apás-kalapos kép. 
(Most már tényleg venni fogok Gáboromnak egy kalapot,bár szerintem azt fele ilyen lelkesen sem fogja hordani.)



 Mivel általában anyu a fotós, ezért- hacsak nem kap valaki észbe- egy kép sem készül róla. Pedig ezt a pillanatot kár lett volna elszalasztani.



 Balatoni fürdőzés









 Elbújtaaaaaam!

 Ahhoz a lángososhoz akarok menni!



Partonállók