Kutyák

A nagy kedvencek. Jöhet bármilyen mennyiségben, lehet igazi és lehet játék, már akkor is nagy az öröm, ha az erkélyről látjuk, de még jobb, ha karnyújtásnyira van tőlünk.

Két nagy kedvenc van.

Az egyik egy játék kutya. Neve nincs, de van egy nagyon szép kék esőkabátja és egy esernyője, és ha jó helyen nyomjuk meg a bal lábát, akkor elkezdi énekelni azt, hogy "Singing in the rain", miközben lóbálja az esernyőjét és a jobb lábával üti a taktust. Nagyon vicces, Luca le sem tudja venni róla a szemét.

Már arra is rájött, hogy ha azt akarja, hogy énekeljen a kutyus, akkor valamit csinálni kell a lábával. Csak még azt nem tudja, hogy mit és hogy melyikkel :-))

A másik Pupi, a nagyiék igazi, élő kutyája. A nagy kedvenc. Lucus az első pillanattól kezdve oda van érte. Pupinak azért szoknia kellett az elején, hogy osztoznia kell valakivel a szereteten és a figyelmen,

de mára egy igaz hű társ, aki éberen őrzi a Mazsola álmát.

Fogzás

Megint jönnek azok a fránya fogak, és ahogy ez lenni szokott sajnos nem zökkenőmentes a dolog. Nyűgös(ebb) nappalok, sírós éjszakák. És még hány ilyen lesz...

Nem rémlik, hogy az első két fog kibújása ennyire megviselt volna minket. Nem járt ilyen sok sírással, fájdalommal. Gondolom, hogy a múlt heti lázas betegség sem volt független a fogzástól, és rá is tett egy lapáttal Lucc közérzetére.

Tegnap este is sírdogálással kezdődött. Mit tehet ilyenkor egy anya és egy (leendő) keresztanya?! Mindent bevet, hogy a Mazsola figyelmét elterelje a fájdalomról.

Próbálkoztunk teával,

plédben lóbálással,

de sajnos tegnap éppen egyik sem jött be. Csak akkor volt nyugodt, ha ölbe vettük. És persze hogy ölbe vettük!

Szombathely

Szombathelyen vagyunk! Végre!

Már nagyon vártam, hogy megérkezzünk, ahogyan a hétvégére tervezett balatoni kiruccanást is. Ez utóbbiból nem lett semmi, mert Luca csütörtökre lebetegedett, és péntekre sem lett jobban, úgyhogy lefújtam a hétvégi Balatonozást. Reméltem, hogy ha már egyszer otthon kellett maradnunk, akkor vasárnapra már jobban lesz a Mazsi, és legalább Szombathelyre eljutunk a tervezett időben.

Szerencsére így lett. Most itt forgolódik és deríti fel az új birodalmát mellettem a földön.

Sajnos bent ragadtunk a lakásban, mert pocsék idő van, egész délelőtt esett az eső és még most sem állt el. Talán majd holnap...

Nem gyerek kezébe való...

Mint minden kisgyereknek, Lucának is rengeteg játéka van. Soha nincs elől az összes, csak kb. a harmada, és hetente cserélgetem őket, hogy egyrészt ne legyen mindig egy karnyújtásnyira tőle valami, hanem azért kelljen mozogni is értük, másrészt ne unja olyan hamar meg őket. Így valóban az újdonság erejével hatnak az éppen előszedett heti "nyertesek", de a legérdekesebb mégicsak az, amikor valami olyan tárgyat mutatok neki, amilyet még nem látott és szokatlan formája, színe, anyaga miatt rögtön meg kell vele közelebbről is ismerkednie. Persze ezek nem játékok, úgyhogy csak szülői felügyelet mellett vehetők igénybe :-)). Nagyon érdekes folyamat az új tárgy feltérképezése. Egyik kezéből veszi a másikba, miközben minden egyes átvételnél fordít rajta egyet.

Így ismerkedett meg...

...a Balázs diákigazolványával,

...a hajsütővassal,

...a fényképezőgép tokjával,

...a discman-nel,

...és a cérnával.

Folyt. köv.

Nem lehet elég korán kezdeni...

...mármint a pasizást. Barátnőnk már van (Dana), ideje volt már egy játszópajtásba oltott udvarlót is beszerezni. Huba-babára úgy tűnik lehet számítani. Igaz, ami igaz az udvarlás egyelőre meglehetősen sajátos. Nagyjából kimerül abban, hogy belecsimpaszkodik egy kicsit a Lucus hajába, valamint a hátára támaszkodva és a lábára térdelve megpróbál felállni. Szóval egy kicsit még résen kell lennünk.

Hubusban (többek között) az a jó, hogy...

...fel lehet rá nézni.

...lehet vele szemezni.

...le sem tudja Lucus venni róla a szemét.

...nem, nem egyáltalán nem unalmas vele :-)).

...szuper jó játékai vannak.

.

...van egy hatalmas Micimackója!

Ringató

Már egy ideje készülök rá, hogy vagy egy gyerek koncertre vagy valamilyen zenés táncos gyerek hepajra elviszem a Lucust, de voltak kétségeim afelől, hogy oda való-e egy ilyen kis gyerek, aki gyakorlatilag még nem csinál semmit, ráadásul egy kicsit lustább is az átlagnál. A kérdőjelek megszűntek, most hogy rászántam magam arra, hogy elkezdjük Lucával a közös zenés-táncos mulatozást.
Tegnap délutáni séta alkalmával egy-két kismama ismerősömmel beszélgetve merült fel, hogy ők holnap (azaz ma) mennek a Ferencvárosi Művelődési Központba (ami egyébként a lakás ajtajától 3 perc gyalog) "Ringató"-ra. Ági barátnőmmel pont erről a baba-mama programról gondoltuk azt, hogy meg kéne nézni, úgyhogy ma elmentem a Mazsolával és megnéztem. Ahhoz képest, hogy Luca sok dologhoz még tényleg kicsi, lusta és ráadásul ilyenkor aludni szokott, jól vette az első foglalkozást.

Először körben ülve énekelgettünk, meg mondókáztunk.

Aztán egy kis babzsákkal a fején járkáltunk körbe-körbe, ami egy kicsit többet volt a kezemben, mint a fején, de ettől függetlenül ezt nagyon élvezte.

Aztán beletettem ebbe a kúp alakú lavórba, és forgattam. Ezt még jól tűrte.

Majd a foglalkozást vezető lány segítségével egy pokrócban lóbáltuk a zsip-zsup-ot énekelve. Ekkor már egy kicsit nyűgösködött, de nem sírt, úgyhogy gondolom már kezdett fáradni. Kipróbáltuk a nagy labdát (hasra fektettem rajta), de ez már kicsit sok volt neki és sírva fakadt, úgyhogy nem erőltettem a többi dolgot, pedig volt még iskolai tornapad, meg kis műanyag lovacska, de éreztem, hogy elsőre örülhetek annak, hogy nagyobb hiszti nélkül megúsztuk a dolgot, és tulajdonképpen még jól is éreztük magunkat mindketten. Lucusnak jó volt, hogy kipróbálhatott egy-két új (főként egyensúlyt fejlesztő) dolgot, és kisgyerekek között volt, nekem meg jó volt anyukákkal találkozni, beszélgetni, meg persze játszani a Mazsival.

Az utolsó 10 percben már csak feküdt a hátán cumival a szájában :-))

(ezt mondjuk itthon is meg tudtuk volna csinálni :-))

Kúszás és karfiol

Ma két olyan dolog is történt, aminek nagyon örülök, és egyébként semmi közük egymáshoz :-)).

Az egyik, amit már régóta vártam, hogy végre elkezdett kúszni a Lucus. Már sokmindent kipróbáltam, hogy a forgáson kívül más mozgásformára is rábírjam, de teljes volt a kudarc (eddig), és az igazat megvallva már kezdtem egy kicsit aggódni. A körülöttem lévő kisgyerekek, aki hasonló korúak már rég előrébb tartottak ezen a téren, és persze tudom én, hogy egyéni fejlődés meg minden, de azért izgatott a dolog. Nah, de ennek vége!! :-))

Azt gondoltam, hogy kaja, kutya esetleg valamelyik játéka miatt fog elkezdeni kúszni vagy mászni. Az utóbbi lett a befutó. A kisautója ért meg neki ennyit! Persze rém büszke volt magára és hatalmas örömujjongások kíséretében mutogatta egy darabig a tudását. Amikor letettem aludni, még akkor is próbálgatta az új mozdulatot altatás közben, pedig már nagyon álmos volt. Így egy kicsit nehezebben aludt el. Szóval adódnak majd ebből azért problémák is.

A másik aminek nagyon örülök, hogy megkóstoltattam ma vele a karfiolt és nem köpte ki, sőt! Kimondottan ízlett neki. Karfiolt, rizst, egy kis olajat és bazsalikomot turmixoltam neki össze, és fel voltam rá készülve, hogy mind a három pohárral nekem kell majd megennem. De szerencsére nem így lett, így holnapra is meg van az ebédje.

Mariann

Nagynénis, nagybácsis hétvégében volt részünk. Szerencsére! Nagyon szeretem, ha zajlik az élet és jönnek a látogatók, vagy mi megyünk valahová.Tegnap Mariann volt itt Nyíregyházáról, és eljöttek hozzánk Marianne mamával.

Lucus nagyon jól elvolt. Úgy látom, hogy szereti ha jön valaki, és nem zavarja ha nem én vagyok vele vagy esetleg bent sem vagyok a szobában. Ez jó hír, így azért könnyebb lesz majd a nagymamákra bízni egy-egy délután erejéig :-)))

Olyan jó, hogy ennyien szeretik a kis Mazsolát!!

Niki és Balázs

Niki végre meg tudta oldani, hogy egy napocskát velünk töltsön itt Pesten. Már régóta terveztük szerveztük a látogatást, de valami miatt május eleje óta mindig egy hétvégével arrébb toltuk. De most végre sikerült!

Nem csináltunk semmi különöset, csak a szokásosat - főzés (hétvége lévén nemcsak Lucának, hanem magunknak is), játék Lucával, séta Lucával, megint játék Lucával- mégis annyira más (sokkal jobb) volt így , hogy Niki egész nap itt volt.
Balázs (remélhetőleg egy sikeres) vizsgája után csatlakozott hozzánk délután.

Mindig megállapítom, hogy Luca egy igazi "demó gyerek". Ha jön hozzánk valaki vagy elviszem valahová általában nagyon nyugodtan viselkedik, és sokszor mondják az emberek, hogy milyen jó gyerek, meg könnyű vele, ugye? Persze ilyenkor dagad a mellem a büszkeségtől, de azért aki látta már Lucát hisztizni, az tudja, hogy azért nem mindig könnyű a kisasszonnyal, bár nem akarok panaszkodni, mert nincs rossz dolgom !

Nah, de visszakanyarodva Nikiékhez, azzal hogy itt voltak nemcsak nekem lett jobb a napom, hanem Lucus is nagyon jól viselkedett és jól is érezte magát. Persze ehhez az is kellett, hogy Niki meg Balázs rengeteget foglalkoztak vele. Estére azért kicsit már nyűgösebb volt, de melyik gyerek nem az este?!

Mielőtt elindultak volna haza Lucuska aludt Balázzsal egy fél órát. Balázs kicsit hamarabb elaludt a zenélő nyuszira és az én éneklésemre, mint Lucc :-)))
Azért az olyan jó , hogy ha van egy (ráadásul ilyen!!) testvére és sógornő (jelöltje) az embernek.

Lucc 8 hónapos

Ebből az alkalomból megkapta élete első igazi kis cipőcskéjét (nah jó,jó ezt amúgy is vettem volna neki, de olyan jó, hogy van mire fogni a pénz költést :-))).
Elképesztően szalad az idő!

Ha ránézek, alig akarom elhinni, hogy fél évvel ezelőtt még szinte semmit nem tudott. Ahhoz képest rengeteget változott. Az előző hónaphoz képest alig valamit.

Hosszát, súlyát nem tudom. Nem szoktuk mérni, de biztos, hogy nőtt is meg gyarapodott is valamennyit. Foga továbbra is csak kettő van, és egyelőre változatlanul csak forogva hajlandó közlekedni, vagy még úgy sem. Igazi kis lustaság :-))

Bár ha rámolásról van szó, akkor azért lehet rá számítani:

Szereti megtámadni a TV állványt, és valamiért imádja a poháralátéteket leszedegetni onnan. Bár a mozgásában tényleg nincs előre lépés, de kb. 10 napja rájött, hogy a pihenőszékében, amiben egyébként etetni szoktam, fel lehet venni más- nemcsak félig fekvő- helyzetet is, amit a nagyok ülésnek neveznek. Azóta ezt előszeretettel gyakorolja minden étkezésnél, amitől egy kicsit hosszabbra nyúlnak az etetések. Egyedül ülni még nem tud, de egyre ügyesebb ezen a téren, és ha megfogom a két kis kezét amikor a hátán fekszik, akkor húzza fel magát. Irtó édes.

Amióta rátalált a saját hangjára sokszor hallatja is, és ehhez néha igazi elszánt arcot vág. A fenti képen is egy ilyen pillanatot sikerült megörökíteni.

Lassan pont egy hónapja írom ezt a blogot, úgyhogy a nyolcadik hónapról már elég sok képet feltettem, de azért a galériába összegyűjtöm a legjobbakat és még néhány olyat is töltök fel, amelyeket nem csatoltam az eddigi írásaimhoz.

No de kire ütött ez a gyerek?!

A nagy kérdés minden családban...

Állítólag a lányok inkább az édesapjukra, a fiúk pedig az édesanyjukra szoktak hasonlítani. Ha végiggondolom, hogy a baráti körben született gyerekekre mennyire igaz ez, akkor azt kell mondanom, hogy szinte teljes mértékben.

Ennyire kicsi korban sokszor nehéz még állástfoglalni, de ha valaki ezt mégis megteszi, akkor nálunk is Andrisra szoktak voksolni a barátok és rokonok.

Kettőnk között ez úgy szokott lenni, hogy ha a Mazsola éppen édes, aranyos (szerencsére egyre többször), akkor mindkettőnk szeretné, ha azt mondhatná: tiszta én vagyok! Ám amikor a Mazsola elviselhetetlen és hisztis, akkor előszerettel mutogatunk a másikra, hogy : "a te véred" meg "tiszta anyja/apja ez a gyerek" :-D

Hasonlóság ide vagy oda tény, hogy Luca (egyelőre) leginkább a nagypapájára hasonlít.

A csapból is...

...Lucc folyik. Állandóan csörög a telefonom, mindenki Őt akarja. Bögrére, címlapra, plakátra. :-))).

(Köszi Andris az ötletet, jó móka :-)))

"Zeller-para"

Már amikor megvettem gondoltam, hogy ebből baj lesz. Ugyanis ki nem állhatom a zellert, még a szagát is utálom, de azzal a (csendes) felkiáltással, hogy ne fosszuk meg a gyereket semmi új íztől, mert attól, hogy valamit anyu/apu nem szeret még nem biztos, hogy a Mazsola sem fogja szeretni, vettem egy kisebb darabot Luccnak.

Még szerencse, hogy nagyon előrelátó voltam, így:
1. ma kivételesen csak egy napra főztem (mindig kettőre szoktam)

2. nem tettem bele húst (nehogy kárba vesszen, ha esetleg nem köll a gyeröknek a zeller :-))
3. volt itthon bolti bébi-étel.

Lucára nem lehet mondani, hogy válogatós lenne, mert szereti annyira a hasát, hogy még a számára kevésbé finom ételeket is legyűri, de ez a mai zeller főzelék, úgy látszik, még kevésbé finomnak sem volt nevezhető. Totálisan kiverte a biztosítékot. Így a főzelék a mosogatóban végezte, és az utolsó bébikonzervet feláldoztuk arra a nemes célra, hogy Luca ne maradjon éhes ma sem.

Huhh, el ne felejtsek egy-két biztonsági tartalék konzervet venni, mert a napokban fogjuk megkóstolni pl. a karfiolt, amellyel - a családi legenda szerint-leköptem az engem etetni próbáló drága anyukámat :-))