Kitavaszodott

 Bár újabb betegséghullám söpör(t) végig rajtunk, azért talán ebből most hamarabb ki tudunk keveredni, mint a téli végeláthatatlan sorozatból. Bízom ebben, márcsak azért is, mert itt van most már a jó idő, sokat vagyunk a szabadban. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy nehéz bekönyörögni az aprónépet esténként a házba, mert olyan jó lenne még egy kicsit hintázni, kavicsozni, biciklizni, barátnőzni, szomszédolni, stb....Így aztán később vacsorázunk, fürdünk, és fekszünk. Mire én is ágyba keveredek annyira fáradt vagyok, hogy nem bírok már blogolni, pedig volna mit írni, és képek is készültek szép számmal. 

Itt van mindjárt az első, tavaszi terasz és kert rendezés után készült kép:

 Az idei tavasz egyik nagy eseménye, hogy Luca megkapta élete első igazi biciklijét, amin egy szűk hét alatt meg is tanult menni. Egyedül elindul, hajtja és megáll, pótkerekek és segítség nélkül. Persze azért egy városi biciklizésnek még nem mernék nekivágni, mert a váratlan helyzetekben még megijed. De már ez az idő sincs messze.

Szombathely

Gábor diplomaírását megkönnyítendő, elmentünk pár napra Györgyi mamához, ahol nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Luca szabályosan bezsongott a sok programtól. Jöttünk-mentünk, játszótereztünk,és rengeteg elmaradt találkozást pótoltunk.

 Csajos pizsiparty a mamánál

 

 Dórit mindenre rá lehet venni :-)

 Néha nem bánnám, ha lenne még legalább két kezem

 A szombathelyi Kalandvárosnak kezdünk állandó vendégei lenni. Hatalmas játszótér, tele jobbnál jobb játékokkal. 

 Persze beérjük kisebb játszóterekkel is, csak legyen kavics, hinta és csúszda.

 Dédimamánál

 Végre Lilikével és Nikivel is több időt tölthettünk

Anyáknapja 

Szeretem ezt az ünnepet, mert egyrészt én magam is megköszönhetem anyukámnak, és a nagymamáimnak azt a sokmindent, amit kaptam tőlük, másrészt most már végig izgulhatom a saját gyerekeim készülődését is. Lucáék az oviban közel fél órás (!) műsorral készültek nekünk. És hogy meghatódtam-e? Hát persze. Mert jó dolog anyának lenni, és látni, hogy egyelőre két kis emberkének én vagyok (most még) a mindene. Sárika külön ajándékkal is meglepett minket ezen a napon. Elindult. És ezen Ő valószínűleg jobban meglepődött, mint mi, mert csak ment, ment, meg sem állt, és közben folyamatosan nevetett.

Luca szerencsés kislány, mert három nagymama is szereti. Sajnos a budapesti nagyi messze lakik ahhoz, hogy el tudjon ugorni egy fél órára, de persze neki is szóltak a versek és az énekek.

 Mostanában a sok betegeskedés és utazgatás miatt csak ritkán jutunk el babaúszásra. De mindegy mennyi idő marad ki, mert vizet látni, de még inkább fürödni benne, maga a menyország.

Beee-beee

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy amióta Sárika megszületett nem volt ilyen nehéz időszakunk, mint ez a mögöttünk lévő pár hét. Betegség betegség hátán, állandó havazás, bezártság. Szóval próbára tettek minket a körülmények rendesen. Nem állítom, hogy minden esetben derekasan helyt álltunk, mert voltak mélypontok, de igyekeztünk. 

Ha egy kisgyerek beteg, akkor borul minden. Nem eszik, nem alszik, nyűgös. Ha kettő beteg, akkor feje tetejére áll minden. És nálunk most ez történt. Mert márciusban folyamatosan betege volt valamelyik vagy mindkettő leányka.

Amikor Luca ovis csoporttársának a testvéréről megtudtam, hogy bárányhimlős, már sejtettem, hogy nem ússzuk meg. Így is lett. Nem úsztuk meg sem mi, sem pedig a csoport többi tagja. Szinte mindenki elkapta. Innen már egyenes út vezetett Sárika "kipöttyösödéséhez". 

Mindketten megszenvedték a maguk módján a betegséget. Magas lázuk volt. Lucának a szájában is lettek sebek. Szegény egy napig meg sem bírt szólalni, enni nem tudott, és inni is alig. A testén is elég sok himlő volt, legalábbis azt gondoltam, hogy ez sok. Csak amikor Sárika is elkapta, akkor láttam, hogy: na ez a sok.

Most már rendbe jövünk lassan, Sáráról is potyognak a sebek, csak a testükön visszamaradt piros foltok árulkodnak a kellemetlen napokról. Már csak arra várunk, hogy kisüssön végre a nap...

 Napokig kérleltem Lucust, hogy hagy készítsek a pöttyös Lucáról néhány képet, de amíg nagyon rosszul volt, nem volt hajlandó kamera elé állni. Ezeken a képeken már láthatóan jobban van, és egyfolytában idétlenkedett, amíg fényképeztem.

 Ezek a képek a betegségnek kb. a harmadik napján készültek. Aznap és még másnap is  robbanásszerűen hólyagosodott fel egyre több helyen  Sárikánk bőre. Szívszorító volt látni. Azt is, ahogy kinézett, de méginkább azt, ahogy megviselte a betegség.

Itt már gyógyulófélben:

Szépen száradnak a sebek:

Gomba

Közvetlenül a tavalyi farsang után elkezdtem mondani Lucának, hogy jövőre legyen gomba. Nem vagyok híve a boltban vásárolt kész jelmezeknek, és úgy gondoltam, hogy egy gomba jelmezt viszonylag könnyen tudnék kivitelezni. Szerencsére Luca - a látszat ellenére - meghallotta az ötletemet, mert már az óvónéniktől hallottam vissza idén januárba, hogy Luca gomba lesz. Megkönnyebbültem, hogy nem kell beállnunk a hercegnők és királylányok hosszú tömött sorába. Persze tökéletesen megértem azokat az anyukákat, akik nem mondanak nemet, ha a kislányuk hercegnő szeretne lenni. Nekem szerencsém volt, fel sem merült az ötlet. Igaz, Luca nem is az a királylányos típus.

Így aztán pár nappal a farsang előtt nekiláttunk elkészíteni a kalapot és gallért, és gyakorlatilag nem is volt több dolgunk. Lucának nagyon tetszett. Láttam rajta. Még itthon is illegett-billegett benne, és mindenkinek szívesen bemutatta a jelmezét.

Fényképezkedés itthon

 Ovis dínom-dánom

 Nemcsak hercegnőből lehetett Dunát rekeszteni...

 A mulatság végére kicsit félrecsúszott a gallér :-)

Jó buli volt!