Toplice

 Sajnos úgy tűnik, hogy egyelőre hiába szeretném, nem tudok napra készebb lenni. Nem mintha nem történne semmi velünk, sőt...Nagyon mozgalmas napjaink vannak. Csak valahogy mostanában nehezebben ülök le a gép mellé.

Tegnap viszont sikerült egy olyan jó kis vasárnapi programot összehoznunk, ami arra sarkalt, hogy frissítsek végre megint egy kicsit a blogon. Toplicében (egy szlovéniai élményfürdőben) voltunk. És végre nemcsak magunkkal vittük a fényképezőgépet, hanem használtuk is.

Két Félisten :-))

Lucával igazságosan osztozunk rajtuk.

 Álomőrzők.

Mazsikám majdnem három órát durmolt a jó levegőn.

 

Csúszdák, amiket nem próbáltunk ki.

Életképek

 Emeleten lévő medence alulnézetből.

Aprónép

Mozgalmas hónapok...

...állnak mögöttünk. Ezért aztán nem is nagyon írtam az elmúlt hetekben szinte semmit. Mostantól igyekszem egy kicsit "napra készebben" vezetni a blogot, ha már egyszer (immár több, mint egy éve) belekezdtem.

Nem mentegetőzni akarok, de tényleg elfoglaltak voltunk az elmúlt pár hónapban...

Február második felében belevágtam végre a jogosítvány megszerzésébe. Kresz, rutin, forgalmi, elsősegély. És tegnap végre az utolsó vizsgát is letettem, így már csak a magyar bürokrácia útvesztőivel kell megbirkóznom, ami nem kisebb feladat, mint a jogosítványszerzés :-))  DE! Ez legalább nem jár már semmilyen izgalommal, legfeljebb egy kis türelem kell még hozzá.

Ami szabadidőnk maradt, azt szinte mind utazgatással töltöttük. Megjártuk Maglódot,Veszprémet és Szentgotthárdot többször is.

A veszprémi állatkert bejáratánál.
Luca az úton csak szűk egy órát aludt (a szokásos három helyett), úgyhogy egy kicsit még kómás volt az érkezésnél. Az állatok látványa aztán feledtette a kevés alvást.

Az állatsimogatóban az állatok egy kicsit nehezen bírták a kiképzést. Menekültek az őket üldöző gyerekek elől, így Bencének nem volt sok esélye, hogy megetethessen vagy megsimogathasson egyet közülük.

Lucuska szeret autókázni. Sokszor itthon is beleül az autósülésbe.

A járás már nagyon magabiztosan megy. Kb. március harmadik hetében engedte el végre a kezünket és kezdett önállóan menni.Utána két hétig ali tértem magamhoz az ámulattól, hogy az én kislányom két lábon jár. Napokig szokatlan volt az élmény, hogy pl. a konyhába nem négykézláb jelenik meg, hanem kisétál :-)

A játszóterezés pedig egyszerűen kihagyhatatlan.Kavicsozás, homokozás, hinta, csúszda, haverok, buli... Az elején nehezen ment, de mára teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy ha játszótér a program, akkor a Mazsit nyakig koszosan fogom hazahozni.

Ajtódísz és kavics-puzzle

Karácsony elmúlásával lekerülnek a lakásban a falról és az ajtókról a mézeskalácsok, szárított narancsok és a különböző díszek. Ilyenkor mindig marad bennem egy hiányérzet és egy kicsit csupasznak érzem a lakást. Egész más úgy hazajönni Lucával, hogy már az ajtóra akasztott angyalkának integetünk mielőtt belépünk.

Amikor anyu felhívta a figyelmemet a Praktika magazin húsvéti számában látható, fonalakkal bevont hungarocell karikára nagyon megörültem.
Olyan ajtódíszt szerettem volna készíteni, ami nem "ünnep függő". Amikor kész lett az alap, eszembe jutott, hogy van egy sárga madár, amit még Annuska barátnőm készített nekem valamikor régen, és amit nagyon szeretek, csak eltörött a pálcika, amelyre tűzve sokáig az egyik szobanövényem földjében volt. Úgy gondoltam, színében és méretében éppen passzol a karikára. Aztán jött még pár általam horgolt virág (amelyek egyébként egy réges-régi Praktibában talált leírás alapján készültek), egy sárga pöttyös szalag és kész is lett az ajtódísz.

Most a madárkának integetünk a Mazsival, amikor elmegyünk itthonról, vagy hazaérünk :-))

A kavics-puzzle ötletére internetes kattintgatásaim során  bukkantam Violini bloggjában, és már akkor tudtam, amikor hónapokkal ezelőtt megláttam, hogy ezt egyszer én is meg fogom csinálni. Luca még kicsi hozzá, így Gábor keresztlányának, Grétinek, hozta a nyuszi ajándékba a kirakót.