Tavaszi sapka

Belelkesedtem a múlt heti gyönyörű időtől és gyorsan horgoltam Lucának egy sapkát a téli vastag és az őszi (szintén általam horgolt) kissé már viseltes darabok helyett. Ahogy elkészült a sapka a jó időnek nyoma veszett. Azért ez minket (főleg engem) nem akadályozott meg abban, hogy felavassuk ma egy rövid séta keretében az új fejfedőt.

 

Az első variáció. Éreztem, hogy egy kicsit nagy lesz a virág, de azért egy próbát megért.

Nem jött be, legalábbis nekem nem...

 

 ...így aztán gyorsan lefejtettem a külső szirom kört, és csináltam belülre egy kis virágot.

Born to be wild

Nyűgös napokat élünk mostanában. Legalább négy hátsó fog jön egyszerre, én két hete kreszre járok gyakorlatilag minden nap (azaz hétköznap délutánonként alig látjuk egymást a Mazsóval), és ha még ez nem volna elég, küszködünk a járással. Mert szeretnénk nagyon önállóan menni, de esni nem jó ugyebár. És ez bizony komoly fennakadásokat okoz a továbblépésben. Ráadásul a héten telihold is volt, a csillagok sem hiszem ,hogy úgy állnak ahogy az illenék, és ez már tényleg több a sok(k)nál, úgyhogy nem is lehet ezt máshogy kezelni, csakis (legalább) óránkénti hisztivel :-))

DE! Szerencsére mindig akadnak vidám pillanatok is. Mint például ma este. Már azt hittem, hogy az esti menetrend szerinti hiszti miatt ma vacsora sem lesz, amikor kezünkbe akadt egy napszemüveg...

...így aztán a vacsorának sem lőttek, és a hiszti is elszállt.

 

Ezt a puszit pedig kedves olvasóinknak küldjük :-)))

Az első lépések

A héten benne volt a levegőben, hogy talán nemsokára megtörténik...és úgy lett!!! :-)) Luca elindult. Önállóan. 

Az igazság az, hogy már nagyon vártam, de úgy igazán bele sem gondoltam, hogy milyen érzés lesz ez nekem. Nem gondoltam, hogy meg fogok hatódni. Pedig így lett. Amikor tegnap megtette az első lépéseket felém, az egyszerre volt hihetetlen, megható és természetes. És rövid :-)). 

Szerdán először hagyta, hogy csak az egyik kezét fogva körbesétáljunk a lakáson. Mentünk két kört, aztán csüccs. Nem volt tovább hajlandó így közlekedni. Aztán csütörtökön este a lefekvés előtti játék közben önállóan megállt a két lábán. Írtó büszke volt magára, diadalittasan nézett ránk, épp hogy csak a mellét nem veregette meg :-)). Tegnap reggel pedig miután segítettem neki felállni, megállt a két lábán, felmérte a kettőnk közötti távolságot, és elindult felém.

Amikor ma délben anyu beugrott ebédelni, mondtam Lucának, hogy mutassuk meg a mamának, hogy mit tudsz. És megmutatta. Aztán valahogy ráérzett arra, hogy álljon fel önállóan, és onnantól kezdve nem volt megállás. Legalább 20 percen keresztül állva kavart a lakásban, először csak közöttünk, aztán szépen bejárt minden helyiséget. És közben nagyokat sikongatott örömében :-))

 

Az első szárnycsapások.

  

  

  

... Már csúszósabb talajon is megy...