Tegnap egy számomra nagyon kedves osztály egy (kis) része jött el hozzánk szerenádozni. 12 éves korukban kezdem őket tanítani és öt éven keresztül voltam az osztály egyik felének a matek tanára (ahhoz képest elég jól néznek ki :-)). Úgy beszéltük meg, hogy nem jönnek fel, de mivel nem voltak olyan nagyon sokan végül felhívtam őket.
Luca jól vette az akadályt, pedig egyszerre ennyi idegen arcot nem látott még. Kétszer-háromszor egy kisebb műhisztivel bepróbálkozott, de amikor megkapta a gyerekektől a neki hozott kisvakondos könyvet teljesen átadta magát az olvasás örömének :-)))
Azért az nagyon-nagyon jó érzés, hogy nem feledkeztek el rólam, és fontosnak érezték, hogy eljöjjenek hozzánk. Ilyenkor úgy érzem, hogy ezekért a pillanatokért érdemes tanítani!
Hát ez tényleg megható.
VálaszTörlésÉs mennyi rajongója volt Lucának:))