Balázsék esküvője után nagyjából egy héttel elutaztunk a három gyerekkel nyaralni. Izgultam, hogy egy kis apartmanba összezárva hogy fogjuk bírni, ha esetleg Luca nagyon korán feküdne/kelne, vagy sokat sírna éjszaka. Illetve Ő hogy fogja bírni, hogy a délutáni alvás alkalmával nem lesz az a megszokott csend körülötte. Szerencsére minden félelmem alaptalannak bizonyult. Luca hamar felvette a mediterrán életritmust. Későn feküdt, normális időben ébredt, és a délutáni alvással sem volt gond.
Az apartmanház, ahol egy kis 3 szobás "lakásban" éltünk egy hétig.
Azért azt megállapítottuk, hogy legközelebb talán jobb lenne egy külön álló apartmant kivenni, távolabb a parttól. Ezzel valószínűleg jelentősen csökkenthetnénk a beszűrődő zaj erősségét.
Azért azt megállapítottuk, hogy legközelebb talán jobb lenne egy külön álló apartmant kivenni, távolabb a parttól. Ezzel valószínűleg jelentősen csökkenthetnénk a beszűrődő zaj erősségét.
Azt hiszem elmondhatjuk magunkról, hogy hihetetlenül szerencsések vagyunk, ami a gyerekeinket illeti. Álmomban sem gondoltam volna, hogy így és ilyen gyorsan el fogják egymást fogadni. Az már csak hab a tortán, hogy nemcsak egyszerűen elfogadják, hanem szeretik is egymást.
Amíg Bálint és Gábor búvárkodott, addig mi hárman általában besétáltunk a városba, és kavarogtunk a szűk utcákon. Nagyon szeretem ezeknek a kis keskeny sikátoroknak a hangulatát.
Strandolunk.
Első nap még (számomra) borzasztóan hideg volt a víz, de két nap hőség után már egyrészt pár fokkal melegebb lett, másrészt vágytunk is a hűsítő érzésre.
Első nap még (számomra) borzasztóan hideg volt a víz, de két nap hőség után már egyrészt pár fokkal melegebb lett, másrészt vágytunk is a hűsítő érzésre.
Természetesen mindent meg kell kóstolni...
...még a horvát kisfiú kekszeit is!
Szokásos esti séta.
Vacsira várva.
Vacsora után mindig fagyiztunk, és mindig ugyanott. Így aztán utolsó este (honnan tudták, hogy többet nem jövünk?!) a "fagyis legények" kitettek magukért. Rittyentettek nekünk egy kismadarat fagyiból és tölcsérekből.
Hazafelé bementünk Rijekába. Hihetetlen az a szintkülönbség, ami a városon belül van. Valószínűleg nem szívesen bicikliznek le a fenti lakótelepeken lakók a tengerhez.
Mi azért mentünk, hogy megnézzük a várat, amit alig találtunk meg, ugyanis egy árva tábla sem jelezte, hogy merre induljunk. Aztán amikor végre megtaláltuk, a látvány mindenért kárpótolt bennünket.