Kezdem megszokni, hogy csak fél lábon szökdécselhetek a járókeretem segítségével. Azt viszont nagyon nehéz nemhogy megszokni, hanem egyáltalán elviselni, hogy egyedül szinte semmire sem vagyok képes. Még jó, hogy a konyhaasztalhoz azért így is oda tudok ülni, akár hosszabb időre is, így az idén sem kellett lemondani a közös mézeskalács sütésről. Szerencsére. Mert kár lett volna kihagyni ezt az élményt. Az idén Bálint is kedvet kapott a közös sütkérezéshez, Bence pedig látva, hogy milyen jó a hangulat az asztal körül kisvártatva szintén csatlakozott hozzánk. Igazi karácsonyi hangulatom kerekedett, ahogy a négy gyerekkel az asztal körül gyúrtunk, nyújtottunk, szaggattunk, díszítettünk, és kóstoltunk. A finom illatok pedig szépen átjárták a házat, ezzel téve teljesen kerekké ezt az estét.
Luca az oviból hazaérkezve még le sem vetkőzött, amikor kérdezte, hogy mikor csinálunk mézeskalácsot?
Gyorsan neki is láttunk. A kicsik nagyon élvezték a saját nyújtófájukkal való simítgatást.
Bence is csatlakozott.
Györgyi mama formái nagy sikert arattak.
Annus néni a sütés kellős közepén állított be egy nagy tál csöröge fánkkal. Beteglátogatóba jött hozzám. Látszott rajta, hogy mennyire tetszik neki ez a családi sütés-főzés. Nekünk meg a csörögéje tetszett nagyon. Alig maradt belőle.
Luca közel fél órán keresztül díszítgette különböző színű krémekkel, gyöngyökkel, színes darával mézeskalácslovát, majd rögtön utána elégedetten elfogyasztotta.
Sütés végére apa is hazaérkezett a munkából, és megbabusgatta az élményekben elfáradt legkisebbet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése